Nemes Gyuláné, Tapolca - interjú

- Kedves Erika. Kérem, mondja el, hogyan vágtak bele abba, hogy a tetőfelújítás végett kivitelezőt kell keresni?

Kb. 10 éve láttuk, hogy gond lesz a tetővel, azóta gyűjtögettünk a megvalósításhoz! Legalább egy éve nekiálltam keresni azt a vállalkozót /céget, aki a kivitelezést szakszerűen eltudja majd végezni.

 

 

- Volt-e gond a régi tetővel? Beázás például?

Több helyen már eltörött a cserép a  tetőn, illetve lecsúsztak a helyéről egy nagyobb vihar után. Volt, hogy néhány helyen emiatt beáztunk.

 

 

- Mi volt az első benyomásuk a cégünkről?

Már tavaly tavasszal kinéztem az Önök cégét, csak akkor még úgy gondoltam, a környékről, közelebbről jobb lenne szakembert találnunk. Tetszett, hogy forgalmazók és kivitelezők is egyben! Megbízhatónak, korrektnek, segítőkésznek láttuk az első pillanattól fogva a Beck Tetőszervizt. 

 

 

- Hogy zajlott a tető felmérés, mikor Attila kint volt?

Az árajánlat kérése után pár nappal, megtörtént a helyszíni felmérés is, amit Attila készített. Minden kérésünket meghallgatott és megbeszéltük a lehetőségeket.

 

 

- Mi a véleménye cégünk kommunikációjáról?

Az első pillanattól fogva, bármilyen kérdés merült fel bennünk, készséggel kaptunk válaszokat, tanácsokat.

 

 

- Többször is váltottunk emailt a munkakezdésig, és tudjuk, hogy nagyon várták a csapatunkat. Ez nagyon jól esett nekünk. Nem beszélve arról a kényelemről, és emberszeretetről (finom vacsorák) amit a fiúk kaptak a Nemes családtól a napi munkák végén. Mit gondol arról, hogy manapság ennyit kell várni az építőiparban a szakemberhiány miatt?

Sajnos nagyon kevés a jó szakember, sokat kell várni a megvalósításra! Egyre kevesebb az a fiatal, aki szakmunkából szeretne megélni. Pedig biztos vagyok benne, hogy megtalálnák a számításukat. Gondolom most is ugyanannyi jó képességű, rátermett fiatal választhatna az építőiparban szakmát, de sajnos a kétkezi munka nem szimpatikus számukra.

 

 

 

- Mi volt a legnagyobb félelme a felújítás során?

Féltem,  hogy milyen lesz az idő, illetve milyen rejtett hibák fognak előjönni, ami plusz költségekkel járhat.

 

 

- Mit tanácsolna más családoknak, akik tetőfelújítás előtt állnak?

Akik felújítás előtt vannak, időben próbálják megkeresni a kivitelezőket, mert nagyon hosszú a kivárás. 

 

 

- Miért a Gerard könnyű fedőanyag lett a befutó?

Azért választottuk a Gerard tetőt, mert könnyű, tartós, és szép! Egyszerűen, beleszerettem első látásra :-)

 

 

- Ajánlana minket másoknak?

A kivitelező csapatról, csak jót tudok mondani! Mindenkinek, aki tetőfelújítás előtt áll, tiszta szívvel merem ajánlani Önöket! Örülök, hogy megtaláltam cégüket. Az internetnek köszönhetem, illetve annak, hogy az oldalukat az orrom elé sodorta. További jó munkát, és kitartást a vállalkozásukhoz!

 

 

 

 

 

A csapat válasza: Örülünk, hogy megismerhettük Önöket. Köszönjük szépen a finom vacsorákat. Jó látni, hogy ennyire örülnek az új tetőnek. Mi szintúgy, hogy újból egy időtálló tetőt alkottunk. Erikát pedig külön dicséretben részesítjük, mert nem csak érdekelték a Gerard tetőfedő anyagok és kiegészítők, hanem utána is olvasott sok dolognak. Maximálisan tájékozott lett ebben a témában. Így kell ezt csinálni kérem szépen. Minden jót kívánunk!